El is felejtettem. Tegnap reggel elbúcsúztam a szobatársamtól, mert dél körül kiköltözött. Délután mondta Kerstin (a drezdai leányzó), hogy ők vasárnap Ljubljanából hazafele jövet találkoztak egy francia és egy német leányzóval, akik Horvátországot szeretnék bejárni, és találkozzunk velük délután egy fagyi erejéig. Össze is találkoztunk, két aranyos leányzó. Az egyik Nathalie, aki inkább koreai/japán vagy vmi más első ránézésre, de Julien (a svájci-francia srác) kijelentette, hogy nagyon feltűnő párizsi akcentusa van, így érezhető, hogy ő francia. A másik leányzó Maria berlini, aki már töltött egy évet az USA-ban, most töltött egy évet Párizsban, és nem sokára hat hónapos gyakorlatra megy Toulouseba. Nahát velük meglátogattuk a legmenőbb cukrászdát Zágrábban.
Szép sorban a nevek: Maria, én, Malgorzata (Megi), Kirsten és Julien.
Ezekután visszamentünk a koliba enni, kihasználni az utolsó pillanatokat. Előtte gyorsan szerettünk volna megválni laptopjainktól, mert mindenki munkából jött, laptoppal együtt. Felmentem én is, és a reggel még működő kulcs nem nyitja a zárat. Megi (Krakkóból, aki nem IAESTE-vel van itt, hanem saját szervezésben a helyi lengyel nagykövetségen) nem messze lakik tőle, és a szobatársai pont ott voltak leraktam oda a táskám. Vissza, hátha táska nélkül nyílik. De nem. Lementem a többiekhez, mert éesebb voltam, mint a zárral bajlódni, amiből sosem sül ki semmi jó, főleg, hogy belőlem nem lenne jó betörő, mert csak akkor jutok be egy ajtán, ha eredeti nem másolt kulcs van nálam, és nem múlik rajta semmi. Ha kicsit is múlna rajta valami, akkor tutira nem tudok bemenni sehova. Ez az én szerencsém a kulcsokkal. Ezután kajálni mentünk. Senkinek sem volt X-cardja, ezért bementünk, és embereket csíptünk el, akik szívesen felajánlották, hogy használhatjuk, persze voltka olyanok is, akiknek már csak saját vacsorájukra való pénzt tartalmazott a kártyájuk, így őket előre bocsátottuk.
Nagy közös kaja, ahova Tom a chicagoi srác még nem érkezett meg, és ahonnan lengyel és spanyol trénik távolmaradtak:
Bal oldalon szépen sorban: Nathalie, Kirsten, én, Ajay (indiai), és Fearghal (ír) bújt el hátul. Jobb oldalon: Maria, Megi, Julien, Joanna (angol, azt hiszem Manchesterből).
Szóval szépen indult az este. Vissza, próbálják meg mások is, hátha én vagyok a béna. De most kivételesen nem. Le a portára, közben elcsíptem egy srácot, aki beszél angolul és horvátul is. A porta előtt elmagyaráztam, hogy ne tudok bemenni a szobámba, pedig tegnap még működött a kulcs. És a szobatársam ma kiköltözött. A portán először megkérdezték honnan van a kulcs? Mondtam, hogy itt adták. ekkor csúnyán néztek, és azt mondták, biztos, hogy csak másoltattam, és nem is lakom a szobában. Én nézek rájuk, hogy dehát ha egyszer ők adták. Még mindig nem hittek nekem, megnézték a kulcsot, eredetinek tűnik, aztán megnézték valami kulcsnaplóban, hogy vajon tényleg adtak-e ki a nevemre kulcsot. Sajnálattal vették tudomásul, hogy igen. Ekkor felkerekedtünk, merthogy biztos van valaki a szobában, hiába mondtam, hogy a szobatársam ma kiköltözött. A portáról valaki, meg a srác akit megállítottam, és a haverja, na meg én felmentünk, próbálták kulccsal, a pasi bekiabált, hogy engedjék be, mert ő a portáról van. Mondtam, hogy nincs benn senki. Na, ezek után a pasi telefonált vagy 6-7 percig mire kiderítette, hogy kicserélték a zárat. Én nézek, hogy minek? Vagy miért nem szóltak, mert aki kicserélte a zárat, az tutira látta a cuccaimat a szobában, és azt, hogy csak egy ágy üres a kettőből. Ezért elvették a régi kulcsot, várnom kellett egy ideig, hogy beengedjenek a szobába, de ők aztán oda nem adhatják a kulcsom, hanem beengednek, aztán holnap menjek le reggel, és kérjek kulcsot. Marha jó, nem? (Ja reggel kb negyed ára szaladgálás volt a kulcs, kb három épület között, mire kérdés és mindenféle azonosítás nélkül a kezembe nyomták a kulcsot.)
Előtte azt terveztük megnézzük a lányokkal a Jarunt, de véglis elég rossz idő volt nem mentünk, helyette feljöttek hozzám, ha már én úgyse mozdulhatok a szobából egész éjjel, hacsak nem szeretném hűlt helyét találni a dolgaim nagy részének. Így feljöttek sörözni. :)
Jól elbeszélgettünk szállásokról, kollégiumokról a különböző országokban.
Nathalie hívott minket Párizsba még októberig, mert utána kimegy Londonba egy évre. Főleg engem, mert miután megmondtam, hogy a legnyugatibb hely ahol voltam az München mindenki csak ámult-bámult...
Egy kedves kép az estéről zárásként:
