Már 6 körül felébredtem (nem nagy csoda, akkor otthon 7 óra volt..), és úgy fél nyolcig mondanám, hogy tök sötét volt, de a közvilágítás az nagyon jól besütött az ablakon, így narancssárga volt a szoba...
Nyolcra totál világos lett, és ahogy előtte nap a házinéni fiával megbeszéltük, hogy fél kilenc körül bőven elég lesz odaérni az egyetemre, nem is indultam csak negyed kilenckor, hiszen kb 500 m az egyetem.
Itt jön a kalamajka. Hiszen Horvátországban, meg otthon is úgy van, hogy ilyenkor valaki helybeli felszed, és elvisz a megbeszélt helyre, irodába. Nahát itt nem így van.
Így előszöris egy egyetem térképen próbáltam megtalálni, hol vannak gépészek. Mit gondoltok hány épületben vannak, hát naná, hogy nem egyben, hanem négy épületben vannak szétszórva. Úgy döntöttem az elsővel kezdem.
Fél kilenc van, alig vannak parkoló autók, és nem találom a bejáratot. A nagy széttárható kapuk ugyanis zárva vannak, kis ajtókat, kapukat használnak csak. Portásnak mutatom mit keresek, menjek felfelé. Megyek felfelé, á itt nincs menjek feljebb. Feljebb, kérdezek diákokat nincs. Utolsó lehetőség, hogy ott egy tanszék, gondoltam ott csak tudja valaki, hogy hol van amit keresek. Megyek beljebb, senki, senki, senki, legnagyobb irodába van valaki.. hupsz megtaláltam a tanszékvezetőt... Senki más nem volt még benn olyan korán... Megmutatom neki mit meg kit keresek. Kezdené magyarázni, de úgy dönt inkább megmutatja. Egy emelettel lejjebb, egy agyon biztonsági zárazott részen beenged bennünket egy takarító, aki megsúgja neki, hogy egy egész embert talál az emeleten. Odavezetett hozzá, majd otthagyott. Kiderült, hogy az intézet 3 épületben van szétszórva, így most sem jó helyne vagyok. Mutatja menjek egy kis kerten, és ott szemben menjek be az ajtón, de felhívta Mr. Campos-t, aki még természetesen nem volt benn. Várjak még egy kicsit, mert itt az emberek fél tíz, tíz körül járnak dolgozni. Leültem a kis kertben, amit reggelire vettem, megettem, aztán elindultam a megfelelő épület felé, ott megy egy pasi, megáll, néz, megkérdezi, hogy Barbara vagyok-e, kiderült, hogy ő a professzor, akit keresek. Még szerencse, hogy jött, különben be se találtam volna az épületbe, olyan oldugott kis ajtót használnak...
Felvázolta a munkát, aztán kaptam egy asztalt, meg szükség esetén majd számítógépet is kapok, addigis használom a sajátomat.
Addig elárulom, hogy fél kilenc körül a másik épületben volt összesen: egy portás, három takarító, két diák, a prof, aki mutatta az utat, meg az az egy dolgozó, akit találtunk... laza
A nap maradék részében kaptam olvasnivalókat, ugyanis szerdától a hét végéig a fél intézet Észak-Portugáliában lesz. Addigis olvasok rendületlen.
