Miután már szinte megrovásokat kapok, hogy még nem méltóztattam leírni szinte semmit, így írok pár sort, csak bevezetésképpen amíg már egy normális posztot is sikerül összehozni.
Van végre portugál számom, de nem adom meg csak annak aki nagyon kéri (lásd:család... :D) - pihent vagyok. Itt az emberek 10-re járnak dolgozni, rossz esetben 9-re. Mondjuk nem olyna nagy csoda, hiszen fél 8 körül kel a nap.
Itt lakom ez a bejárati ajtónk, és a mellettee lévő két ablak az utcaforntra néző ablaka a lakásnak, amiben lakom. Ebből a bal szélső ablak az asztalom előtt van.
Aztán bemutatom pár képpel milyen szép környéken lakom, egész konkrétan egyik reggel hoztam magammal fényképezőgépet, és az utam közben a szép helyeket fényépeztem. :) Nekem nagyon tetszik, megnyugtató, és emberléptékű. Igazából én per pillanat ezt érzem az egész városról.
Ezen kívül, így félnek az influenzától, még a bankok ablakaiban meg mindenhol ilyen transzparensek függnek.
Ez az egyetem alaprajza. Én a 8-as számú épületben dolgozom. Hogy mindenkinek egyértelmű legyen az 1-es a főépület, a többit meg nem tudom fejből. De szinte karonként vannak az épületek.